Akik ismernek, tudják, hogy az idém nyarat regényfordítással töltöttem. :)
A bezártsággal telített intenzív időszaknak eredménye adódott!!! A hetekben a boltokban a Magnus című regény a Helikon kiadó gondozásában, úttörőként, Magyarországon először.
Íme a kiadó honlapján található leírás a regényről:
http://www.helikon.hu/termek/szepirodalom/Magnus/1789/
S a még inkább érdeklődőknek, ay írónő Wikipedia honlapja magyarul:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sylvie_Germain#Munk.C3.A1ss.C3.A1ga
Írjatok, vegyétek, olvassátok és adjátok tovább! Megrázó, de legalább igaz élmény garantált...
Paprikás Camembert alias Camembert au Paprika
dimanche 24 novembre 2013
vendredi 8 mars 2013
A Paprikás Camembert-ről - Bemutatkozó
„S egyszerre fájdalmas honvágyat
érzett valamilyen haza után, melyet nem tudott geográfiailag meghatározni…”
Márai Sándor
Francia
honfitársaim elhűlten bámulnak rám, amikor fogalmaik szerint kamikázékra valló halálmegvető
bátorsággal kiskanálnyi adagokban tömöm magamba a Harissát, ezt a tunéziai
eredetű méregerős paprikapürét, s amikor a könnyeim is kibuggyannak, határozott
meggyőződésükké válik, hogy öngyilkos hajlamaim vannak. /S csak reménykednek
benne, hogy nem vagyok hozzá merénylő is egyben, fura felismerhetetlen,
kategorizálhatatlan akcentusommal egyetemben…/
Hogyan is
magyarázhatnám el nekik, hogy pusztán csak a nosztalgia ölt cseppfolyós alakot
ilyenkor? Hiszen még csak nem is sejtik, hogy mi is az a PAPRIKA! S Erős
Pistáról vagy Piros Aranyról akkor ne is beszéljünk…
Paprika: fűszer-,
csemege-, lecsónak való, tévé-, bogyós, csípős, szőrös, ecetes, bogyiszlói-,
szegedi, kalocsai, kaliforniai, csili-, hegyes-erős, zöld, piros, sárga…
Én vagyok a barbár, hogy korlátlan
mennyiségekben majszolom, nyalom, rágicsálom, habzsolom, vedelem, csipegetem,
kóstolgatom mindennel és minden formában ezt az istenadta, alaktalanul göcsörtös,
azonosíthatatlan objektumot, vagy csak azért sorolódom az UFÓ kategóriába, mert
nem e földről való vagyok? Nem közülük való, tehát földönkívüli?
***
A camembert
határozottan büdös.
Sőt mi több orrfacsaróan
bűzös.
Nem mellesleg
hol ízetlen, hol kesernyés, nyúlós, szájpadláshoz tapadó nyálkasajt; - és
különben is mi az élvezetes a romlott penész-zabálásban? - Így húzzák az
orrukat heves fejvakargatások közepette paprikakedvelő magyar honfitársaim, s
közben azon töprengenek, hogy egy ilyen fura, kitekert ízlésű, nyámnyila,
finomkodó népség, mint a francia, akiknek még egy korrekten csípős lecsót sem
lehet felkínálni, mert azonnal a tüdőkiköpés álságos műveletébe fognak, szóval
ez az orrfennhordó bagázs hogyan volt képes az emberiség panteonjának ilyen
előkelő helyére protezsálni magát? Talán valami titkos Marslakó-program Földre
implantált leszármazottai volnának?
Kedves magyar
honfitársaim! Az bizony nemes penész, amelyet több évszázados hagyományok
alapján erjesztenek érett illatúra a marsonkívüli, földlakó normandiai parasztasszonyok
kétkezi munkája és gondos receptjei alapján! Lehet, hogy csak az orrunkat kell finomítani
hozzá…
Az most már csak
a kérdés, hogy ki is itt a földönkívüli?
Mi? Ők? Mindenki? Senki?
Milyen föld?
Föld?!
***
Jó ideje élek
Párizsban, s bár természetesen a fenti leírások a vicc kedvéért erős túlzásokba
esnek a két népről, egymásról és egymásban kialakult közhelyes képek alapján,
sokszor megdöbbent vagy éppen fájdalmasan felkavar az a fajta kulturális
tudatlanság, mondhatni középkori sötétség, ami Magyarországot és a francia-magyar
kapcsolatok mibenlétét övezi „ideát” vagy éppen „otthon”.
Magyarország Párizsban: egy aprócska,
elhanyagolt, kelet-európai, posztkommunista, tehát szegény és elmaradott,
tudatlan és barbár kis provincia, többé-kevésbé megvetett vagy éppen jóságos
leereszkedéssel kezelt láthatatlan, beazonosíthatatlan kistestvér. (A „tehát” nem
véletlen – az emberiség mindig is előszeretettel élt a címkézés könnyed és
erőfeszítést nem kívánó mozdulatával. Tisztelet a kivételnek: legyen ez a blog
nem az általánosítások helye, hanem a gondolaté…)
És még mielőtt a
vélt vagy valós történelmi sérelmek kardcsörtető huszártempójával bosszút
lihegők elkezdenék a tenyerüket dörzsölni, jelzem, rossz helyen járnak: magyarként
Párizsban élni rendszeres hazatérésekkel és csalódásokkal jár. - A „hazaárulás”,
„a dezertálás”, a „Te már nem vagy magyar”,
„Olyan Francia lettél” bumerángszerűen
visszacsapó vádjait is magában rejti, s mindazt az előítéletet, ami
Franciaországot övezi, övezheti Magyarhonban, s melyek az itt élő magyarokat is
célba veszik. Megint csak tisztelet a kivételnek: legyen ez a blog nem az
általánosítások helye, hanem a gondolaté…
A Paprikás Camembert mindazoknak szól tehát, akik hajlandóak beleharapni
a magyar és a francia kultúra emészthetetlennek tűnő furcsa egyvelegébe, és megkóstolni
a mögötte rejlő sokszínű, ízekben és árnyalatokban gazdag Életet! Szól
Franciaországban élő magyaroknak, és a Magyarország iránt érdeklődő
franciáknak, a Magyarországon élő francia közösségnek, a Franciaország iránt érdeklődő magyaroknak, - s mindazon kultúrembereknek, akik nem hisznek a „földönkívüliekben”,
akik nem barrikádokat emelnek, hanem hidakat építenek, a gondolat talaján,
mindenkinek.
Kotyvasszuk
együtt a paprikás camembert! Mert a Harissa-könnyek valódiak: nosztalgia-bogyók,
honvágyunk gyöngyei az emberiségért.
Máraival:
„S egyszerre fájdalmas honvágyat érzett valamilyen haza
után, melyet nem tudott geográfiailag meghatározni, s melyben benne volt a
Vérmező, a budai utcák, a Louvre japán osztálya, Rainer Maria Rilke, a gyárak
Billancourtban, az Engelbertus-kápolna – honvágyat és rokonságot emberekkel, kik
csendesen ülnek a követségek előszobáiban, várnak reggel hatkor a kapuk előtt,
vagy egyedül állnak egy szobában és képet festenek, lézengenek az országutakon
és a múzeumokban, s eláradnak ezen a boulevard-on is […] Oly fájdalmasnak tűnt
ez a honvágy, reménytelennek, el nem múlónak, hogy mélyen sebzettnek érezte
magát, s valószínűnek tartotta, hogy bármit csinál is és akárhova megy a
jövőben, ezt a honvágyat érzi majd mindig s ezt a rokonságérzést, Gyarmaton
éppúgy, mint Puteaux-ban.”
Idegen
emberek, 423. o., Helikon, 2005.
Inscription à :
Articles (Atom)